Önálló kiállításom nyílt az Orfűi Faluház Galériában

2017. november 10-én REKONSTRUKCIÓ-REPRODUKCIÓ-REFLEXIÓ címmel nyílt kiállításom Orfűn, a stART Alkotócsoport évenként megrendezett alkotótáborainak helyszínén. Örömmel töltött el, hogy bemutathattam az elmúlt éveim munkájának gyümölcsét. Ez egy átfogó kiállítás volt, mely által a nézők betekintést nyerhettek mind a restaurátori, mind az egyedi alkotóművészeti tevékenységembe is.

A kiállítást Kováts Ferenc grafikusművész nyitotta meg, a megnyitó szövege itt olvasható:

 

“Tisztelt Hölgyeim, Uraim, kedves Vendégeink, szeretettel köszöntöm Önöket és a kiállító művészt!

Már sokadszorra ér engem a megtiszteltetés hogy itt, a Faluház Galériában – a kultúrának ebben a számomra igen meghitt szentélyében – ismét megnyithassak egy kiállítást. Nagy örömmel teszem ezt, hiszen Hutóczki Vivien már a sokadik a stART Alkotócsoport tagjainak sorában, akinek a munkásságát ajánlhatom Önöknek. Lehetek akár elfogult is a barátságunk okán, de ő nem szorul rá arra, hogy hangzatos jelzőkkel igyekezzem magasra emelni, hiszen már ott van a szakmának azon a szintjén, ahova saját erejéből, minden hátszél nélkül jutott el. Ajánlom nem csak a munkáit, hanem őt magát is, mert egy figyelemre méltó jelenség.

2008-tól tagja a stART-nak, volt időm meggyőződni arról, hogy mára már egy nagy formátumú művész, egy őszinte, tiszta ember áll Önök előtt, tiszteletreméltó – és szinte már-már indokolatlan – szerénységgel, aki munkáin keresztül most éppen az Önök lelkéhez igyekszik közel férkőzni. A falra akasztott képek sokfélesége a művész sokirányú érdeklődéséről árulkodik, elsősorban arról, hogy munkássága alapvetően kétirányú. Festőrestaurátor művész és szuverén képzőművész egy személyben. Erre utal már a kiállítás címe is: a rekonstrukció és a reprodukció a restaurátort rejti, – a reflexió pedig a kötöttségek nélküli, szabadon alkotó és sajátos, kiforrott, a csak rá jellemző látásmóddal rendelkező alkotóművészt. Kérdezhetjük: miben áll a titok, hogy mindkettőben igen magas színvonalat képvisel ? Egyszerű a válasz: olyan tehetséggel van megáldva, amit végtelen szorgalmával és kitartásával párosított.

Volt alkalmam annak idején a Képzőművészeti Egyetem restaurátor-műhelyében meglesni, hogyan dolgozik diplomamunkáin, a táblaikonokon. Restaurátor tevékenységéről képet alkothatunk a falakon, de erről majd őt kérdezgessék, mert ez olyan sokrétű és bonyolult terület, amire képtelenség egy kívülállónak még csak felületesen is rálátni, nemhogy belemélyedni. Nem csupán manuális munka, hanem még vegyésznek is – és ki tudja, még minek – kell lennie ahhoz, hogy ezt csinálni tudja.

A kiállításcím harmadik szava a reflexió. Az autonóm művész grafikáival mutatkozik be, nagyon finom és érzékeny kidolgozású rézkarcai tükrözik, hogyan reflektál az őt körülvevő világra, az őt ért benyomásokra, élményekre, látványokra. Keressük az okot, hogy mitől érezzük azonnal magunkénak az általa elénk tárt világot?

Megmondom: azért, mert végtelenül őszinte, lélektől lélekig ható, és rólunk szól, hiszen a bennünket is körülölelő világot tárja elénk. A tiszta embert, a tiszta környezetet, a tiszta természetet, a tiszta világot, összegezve: a tiszta lelket, amivel csak egy valamit kezdhetünk: megszeretjük. Mert a szeretet jegyében születtek a képei, a lélek szeretetével és a mesterség iránti alázattal, amely nem ismeri a siker mindenáron való hajszolását. Azt a művészi világot, amit megteremtett, amelyben él, amely mára életformájává vált, emberségével, tenni akarásával, következetes kitartásával építette fel.

Orfűn minden évben szerepel a stART Alkotótábor záró-kiállításain és az Orfűi Őszi Tárlatok állandó résztvevője színvonalas munkáival. Ezen kívül is számos sikeres egyéni és csoportos kiállítást tudhat maga mögött. Egyike ő azoknak, akire felnézni tudok, akit tisztelni tudok az elért teljesítménye okán. Mindegyik általa művelt területen profi, mégis hozzám legközelebb a rézkarcai állnak. Talán mert végigkísérhettem a fejlődését a nyári művésztelepeken, észlelhettem a szakmai felkészültségének a fejlődését, és tanúja lehettem a makacs kitartásának a tanulásban.

A rézkarc és a foltmaratás a sokszorosító grafika legkritikusabb területe, ebben a legnehezebb nagyot, kifogástalan képet alkotni. A művésznek az agyában előre megfogalmazott kompozíció tükörképét kell a viasszal bevont rézlemezre rajzolnia, melyet a sav majd a lemezbe mar. A megálmodott kép a nyomtatáskor fog eredeti formájában megjelenni a papíron.. Ne kérdezzük, hányszor kezdett elölről egy-egy fázist Vivien a tanulás során, azt nézzük inkább, hova jutott a technikában. Hatalmas teljesítmény ez, aminek a létrejöttét a katedrálisépítéshez tudnám hasonlítani. A technika megtanulását és tökéletesítését együtt kellett elvégeznie a művészi kifejezésmód képességének a fejlesztésével. Mindezt párhuzamosan egy művészi szakma mester szintű tökéletes elsajátításával az egyetemen. Nem csak a művészetben, az élet minden területén csak ez az üdvözítő út lehetséges az eredményesség érdekében: szorgalommal, kitartással, erővel és daccal felépítenünk magunkban egy virtuális templomot, az életünk templomát, amelyben élni, alkotni, fejlődni vagyunk képesek.

Mint ahogyan Vivien is felépítette magában, és most egy résnyire kinyitotta, hogy bepillantást nyerhessünk a gondolatvilágába, utat találhassunk a lelkéhez. Meg kell építeni magunkban a teret, amennyiben értelmes és tartalmas életet akarunk magunknak. Mindannyian ugyanazokat az építőköveket rakosgatjuk egymásra, jól vagy rosszul, stabilan vagy ingatagon. Állandó kereséssel, kísérletezésekkel lelünk rá ezekre a kövekre, melyeket egymáshoz illesztünk. Életünket építve kitartó keresésben vagyunk. Keressük az életet, amelyet élni akarunk. Azt az irányt, amerre menni akarunk. Azt a célt, ahová eljutni akarunk. Azt a helyet, ahol lenni akarunk. Azt a menedéket, ahova bármikor futhatunk. Azt az embert, akit társnak akarunk, akinek arcát szemlélni akarjuk, akinek kezét fogni akarjuk, akinek szívdobbanására mozdulni akarunk. Keressük még azokat a szavakat is, amelyekre hallgatni akarunk. Azt a szándékot, amelyet elfogadni akarunk. Azt az erőt, amelyben bízni akarunk. Azt a kitartást, amellyel tenni akarunk. Azt a hűséget és megbecsülést, amelyet kiérdemelni akarunk. Mindezekből építhetjük fel életünk templomát, és ezt az építményt magunkba hordozva az építkezés egész életünkben tart. Mikor még csak a falak állnak, már akkor feladatunk a teret betölteni. Mint ahogyan Vivien is feladatának tekinti alkotásaival az emberi értékeket és azok fontosságát felénk közvetíteni.

Azt, hogy mindannyiunknak feladatunk a teret a lelkünkkel, jó emberséggel, békességgel és a szeretetünkkel megtölteni, azzal az önzetlen szeretettel, amely képes embereket egymás mellé állítani, azzal a minőségi szeretettel, amely nem enged meg semmi negatív előjelet, és mindig a lelki egyensúlyra fekteti a hangsúlyt, mert a művészetben kiteljesedni csak ilyen módon lehet. Ezt képviseli a stART Alkotócsoportban is. Közvetíti még Vivien számunkra azt is, hogy észrevenni nem csak a körülöttünk levő, természet adta vagy az ember alkotta szépet szükséges, de az egymás lelkében rejlő szépet is, hiszen abból is önmagunkat építhetjük, gazdagíthatjuk.

Fogadják tehát ugyanakkora szeretettel Hutóczki Vivien őszinte kitárulkozását, amekkora szeretettel lelkét Önök elé tárja értékes munkáival.
Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm a türelmüket, ezzel a kiállítást megnyitom!”
Kováts Ferenc

Mondja el véleményét!